„Az igazságot nem lehet beárazni”

 

Mert az,érdek nélküli,maga a közömbös valóság.

Tehát csak az eszmei nyomaték teremtheti meg. Ezért, nem minden ember képes kimondani és felfogni az abszolút és speciális igazságok bonyolult premisszáit.

Az előítélet

Minden gondolat előítélet. Miután nem lehetünk feltétel nélkül bizonyosak az elme bármilyen értelmi mozgásának igazáról,kell hogy valamilyen előfeltétel rendszer igazítsa elmélkedéseink folyamatát. Az állítások,megállapítások tehát egy olyan előzmény ítélkezésbe csomagolt töredék, amelynek elemeit valamilyen feltételezett oksági láncolatban alakíthatjuk át tényekké,vagy elfogadható igazságokká.
Miután a gondolkodás a saját belső feltételei alapján antropologikus ( az emberi létezés biológiai törvényeinek alárendelt) az igazság szorosan kötődik a hamis-ság fogalmához annak elemi anti-eleme. A matematikai/geometriai/számítás technikai műveletek programok igazolják ezt. Az emberi gondolkodás ugyan akkor többféle sajátos képzetes program/modell kialakításával valóságos őserdővé fejleszti a hamis (virtuális) igazságok állításait,megállapításait.

Mert, az igazság nem hoz hasznot,de a hamisság igen.

Nos,a képzelet az előítélet magzatvizében teremtődő újszülöttet mosdatja tisztítja ,csinosítja,abban a reményben,hogy az igazság teljes tartalmában mint lényegi kísérője lesz majd azon bizonyos gondolatoknak,bölcseleteknek,előadásoknak, amelyek kinyilatkozásra kerülnek. Ez sajnálatosan nem így alakul. Minden gondolatlánc töredékes és hibás. A teljes vagy abszolút igazság a hamisságtól való irtózás kényszere alatt vetődik fel. Elérhetetlen vágy,hogy a mélyen rangsorolt természet ránk tukmált törvényeiben megtaláljuk a kimondható és felfogható,járható és alkalmazható filozófiákat,vagy tény-gyűjteményeket. Ennek következtében,olyan segéd fogalmak áradatával terheljük gondolkodásunk értelmi és megértési mezőit amelyeket ez okból mély köd és zavaros,zagyva lényegtelenség tölt ki. Nem lehet véletlen,hogy korpuszkularizmusban kényszeresen a hülye-beszéd,tört-beszéd,alap-mű, besorolást hangsúlyozzuk,hogy egyszer és mindenkorra a belátásra bízzuk, a gondolkodásunk nem mindenható -bár ígéretes. Nem végtermék, - minőségét tekintve, a világ mindenség feltételezhető gazdagságában.

Az ember,mint a magára hagyott gyermek a társadalmi életközösségeiben olyan erős és kényszerítő hazugság kultúrába kell hogy elmerüljön,amelyből nem látszik a kivezető ösvény. A filozófiai és más gondolkodás rendszertani képződmények (irodalom,politika/vallás,gnoszticizmus...stb.) összefüggéstelen és kaotikus légkört teremtenek az emberiség botladozó, felemelkedést,felvilágosodást, - igazságot kereső vesszőfutásában.

Egy időben bünteti magát és bűnhődik létezésében.

Kell ennél sanyarúbb sors, ebben a érték vesztő világban ?

Molnár Ferenc